Paks

Aszódi Attila: Az MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami irányítás alá kerül

Aszódi Attila: Az MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami irányítás alá kerül

A paksi atomerőmű szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatóján a paksi bővítés kapcsán nyilatkozott Aszódi Attila a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos, nyilatkozatában elmondta, az újabb szerződések előkészítésénél a döntési mechanizmusokat le kell rövidíteni, ezért van szükség arra, hogy az MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami irányítás alá kerüljön.

Aszódi Attila felidézte: 2014 januárjában a kormány államközi megállapodást kötött Oroszországgal, ennek értelmében két új atomerőmű blokk építése van előkészítés alatt. A további megvalósítási szerződések előkészítése kiemelten fontos, a tulajdonosi döntések lerövidítése érdekében kerül át az MVM Paks II.

Aszódi Attila nem először állt ki a paksi erőmű mellett, az ATV Egyenes beszéd című műsorában határozottan kiállt amellett, hogy Magyarországnak a megújuló energiába sokkal drágább lenne befektetni, mint az atomenergiába.

A paksi atomerőmű szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatója

Atomerőmű Fejlesztő Zrt. a Miniszterelnökség irányítása alá kerül- közölte a kormánybiztos. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: három megvalósítási megállapodás előkészítése folyik. Az egyik az erőmű tervezésére és építésére vonatkozó feltételeket, a másik a jövőbeni működtetés és karbantartás feltételeit rögzíti, a harmadik pedig az üzemanyag-ellátás és a kiégett üzemanyag kezelésének feladatait fogja meghatározni.

 

Ezeknek a szerződéseknek az egyeztetése folyik az orosz féllel - közölte, hozzátéve, hogy a tervek szerint a megállapodások ebben az évben aláírásra kész állapotba kerülnek. Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlésének szerdai döntéséről beszámolva elmondta: a 2012 júniusában alapított MVM Paks II. Zrt. közvetlen állami tulajdonba kerül, de az MVM Csoport továbbra is támogatja a 21. század legnagyobb beruházását.

 

Kurucz Éva kormányszóvivő

 Kurucz Éva kormányszóvivő: "2015 az elszámoltatás éve lesz"

Az MVM érdekelt abban, hogy a jövőben is biztonságosan, nagy mennyiségben, elérhető áron villamos energiát tudjon szolgáltatni - jelentette ki az elnök-vezérigazgató. Kurucz Éva kormányszóvivő a sajtótájékoztatón elmondta: megkezdődött a 2015-ös költségvetés előkészítése. "2015 az elszámoltatás éve lesz, a 2015-ös költségvetés pedig a banki elszámoltatás költségvetése" - fogalmazott a kormányszóvivő.

 

Hozzátette: az elszámoltatás következtében több pénz marad a magyar családoknál, ami kedvezően hat a keresletre is. "Hiába szeretné az ellenzék, megszorítások most sem lesznek, banki elszámoltatás viszont igen" - szögezte le Kurucz Éva. A kormány célja emellett, hogy nagyarányú bürokrácia-csökkentést indítson el Magyarországon. Mind a lakosság, mind a vállalkozók érdeke, hogy ne szembesüljenek aránytalanul nagy bürokratikus terhekkel a mindennapokban - tette hozzá.

 

MTI/MCOnet P.B.